2010. november 3., szerda

Eredményhirdetés! Ráadásul duplán! :)


Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a részvételt, aki velem játszott. Nem számítottam rá, hogy ennyi jelentkező lesz. Mivel túlszárnyaltátok a várakozásaimat, ezért úgy döntöttem, hogy nem egy, hanem két utalványt sorsolok ki. Egyet a blogon, egyet a Facebookon játszók között.

Nem igazán szimpatizálok a netes sorsoló programokkal, ezért kinyomtattam minden hozzászólást és megjegyzést. Több mint 30 oldal lett! Ezután felcsíkoztam őket, majd két tálba kerültek. 

Ezután nem volt más hátra, mint előre... pontosabban a SORSOLÁS! Ezt a nemes feladatot férjemre bíztam, hiszen egyikőtöket sem ismeri, így részrehajlással sem vádolható. Jól összekeverte a papírokat, szinte összegyúrta őket (mindezt természetesen csukott szemmel). Megjegyzem gyúrásban klasszis, olyan kelt tésztákat tud készíteni, hogy csak na! Én XXI. századi háziasszony vagyok, így géppel készítem a tésztákat, sosem olyan finom mint az övé... Na de vissza  a sorsoláshoz! Hol is tartottunk? Ja igen, a gyúrás, akarom mondani keverés.


Majd húzás. AND THE WINNER IS... Nóli! Aki szerintem még eddig nem találkozott a Csinálj Ékszert! webáruházzal, úgyhogy most végre megismerkedhet vele. :)


Ezután a Facebook sorsolás következett. A már korábban ismertetett profi keverési technikával.


ÉS A NYERTES NEM MÁS MINT: Eszes Lilla!


Gratulálok  a nyerteseknek! Aki most nem nyert, ne keseredjen el, hamarosan ismét új játékkal jelentkezek!

14 megjegyzés:

  1. Jajjj nagyon nagyon boldog vagyok, nagyon köszönöm! Valóban nem ismerem még a webáruházat, de majd most borrrrrzasztóan beleásom magam!

    VálaszTörlés
  2. Aztamindenit, de gyors voltál :) Szeretettel várlak!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok!!! Nóli, ha nem tudod elkölteni mind, szólj, és besegítek! ;)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok mindkét nyertesnek!

    VálaszTörlés
  5. Lesz a közeljövőben raktáron ezüstözött drót? Mert ha igen, várok még egy kicsit a rendeléssel, ha nem, akkor elküldöm 1-2 napon belül. :)

    VálaszTörlés
  6. Lesz ezüstözött drót, várj még egy kicsit :)

    VálaszTörlés
  7. köszönöm nagyon örülök!
    Eszes Lilla

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok én is a szerencsés lányoknak, Szandra, köszönöm a játékot!

    VálaszTörlés
  9. Pedig a férjed az egyik versenyzőt ismeri :)
    V.A.

    VálaszTörlés
  10. Középiskolai osztálytárs.
    Anett

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm a játékot, és gratulálok a nyerteseknek!

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm szépen, minden megérkezett, minden szuper! (Már fogy is a drót!) :) Csináltam kis utólagos reklámot is neked: http://wirednoli.blogspot.com/2010/12/nyeremeny-i-won.html

    VálaszTörlés

Valami eszedbe jutott az olvasottakról? Mondd el, hogy tanulhassunk belőle! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...